|
|
Mottó
|
gazda
|
Az igényes rock, és a filmzenék kedvelőinek fóruma
|
Aunt George
|
|
|
|
|
|
|
|
Ildi
|
| 15 | Finn zenék, és filmzenék - 2009.11.19. 22:43:32 |
Fergeteges, mint mindig. :) Csak sajnos az énekes beteg volt, így elég rövidre fogták. (Másnapi koncertet, asszem, le is mondták.) De nekem nagyon tetszett, kár lett volna kihagyni. :))
|
| Előzmény |
Új hozzászólás | Válasz | Levél
| Vissza
|
|
|
|
|
|
Ildi
|
| 12 | Finn zenék, és filmzenék - 2009.11.09. 19:31:17 |
Na, akkor koncertezzünk (ha már úgyis ilyen nagy itt az élet :P) Ki mire jön/nem jön?
Részemről 17-e Sonata tuti(ha kapok még rá jegyet), és mindenképp szeretnék menni a 21-ei Carmentis-re és a 23-ai Nightquestre is. Többiek?
|
|
Új hozzászólás | Válasz | Levél
| Vissza
|
|
Ildi
|
| 11 | Finn zenék, és filmzenék - 2009.10.29. 15:53:01 |
Nna, akkor kezdjük. (Igen, sikerült olyan állapotba kerülnöm, hogy úgy érzem, tudok egy komplett, épkézláb véleményt írni. Bár most megint félkezes vagyok, úgyhogy nem ígérem, hogy egy szuszra végigmegyek az egész albumon.)
Szóval, mint azt már írtam, tramitnak mondtam is, számomra az egész olyan, mint egy musical. Ami nekem nem probléma, tekintve, hogy imádom a műfajt. Eleinte összefolytak a számok, van, amelyiknek még most sem tudom a címét, bár így a sokadik hallgatásra már azért kezdenek elkülönülni. Ezzel együtt kezd gyengülni a musicales hatás is, illetve van, amelyik számnál erősebb, van, amelyiknék kevésbé érzem. Még annyit, hogy összességében nagyon lehangoló az album, szerintem. De nem úgy, hogy ha meghallgatom, mély depresszióba esem; nem kelt bennem rossz érzést, csak épp némelyik szám fájdalmasan szép vagy úgy érzem, belémnyúl, és megcsavar mindent, amit ér. Ez így most biztos nagyon hülyén hangzik, de talán értitek. Amúgy még mindig szeretem nagyon, és rengetegszer végighallgattam már, és szerintem fogom is még.
1. Everything... szerintem tökéletes bevezető. Általában sincs bajom az instrumentális számokkal, ezzel meg pláne nincs. Tetszik.
2. Deathaura: Különösebben újat nem tudok írni róla. (Ja, azt az elején elfelejtettem, hogy a szövegekbe még nem mélyedtem bele, 1-2 számot kivéve.) Nagyon összetett, helyenként kicsit idegbeteg, de frankó dallamos, és a nő is passzol, szintén tetszik.
3. The Last Amazing Grays: Ez a szám ugyanazt az érzést hozza, amit az Unián a For the Sake... Talán mert a címek miatt kicsit többet vártam, lehetne kevésbé lapos. Viszont a fülbemászó dallamával slágerszám, koncerten tuti jó lesz. A 2.45-nél kezdődő rész meg különösen tetszetős, megfelelő körülmények között még akár libabőrt is okozhat, reméljük, novemberben így lesz.
4. Flag in the Ground: Sokan kritizálják, leszólják, merthogy semmitmondó, unalmas. Hát én továbbra is ugyanúgy szeretem, mint az első hallgatáskor. Az album egyik legjobb száma (még nem tudom, ez az 1. vagy az In the Dark), akárhányszor meg tudom hallgatni. A refrén üt. Ha csak ezt az egy számot játszanák a koncerten, már akkor is megérné elmenni. Ezen kívül nekem ez a szám az augusztus végét, szeptember legelejét jelenti (mivel ugye akkor jött ki, és már akkor is rongyosra hallgattam), azt az időszakot pedig imádtam, úgyhogy na.
5. Breathing: Valahogy leültet a Flag... után. Amolyan kitomboltad magad, most egy kicsit nyugi jellegel. Különösebb jelentősége nincsen számomra, de a refrén sokszor megy a fejemben. Ha nem lenne annyi plusz jó mostanában a napjaimban, amennyi szerencsére van, akkor kikészítene, de így csak egy a többi szám közül.
6. Zeroes: Jajjjjj. Erre a számra haragszom, mivel nagyon idegesítő, ennek ellenére beette magát az agyamba, sokszor eszmélek arra, hogy már megint a refrénje "megy" a fejemben. Egyébként nem igazán szeretem.
7. The Dead Skin: Az egyik olyan szám, aminek nem tudtam a címét, amíg tramittal nem beszéltünk róla. Kellemes, de semmi extra. Átugrani nem szoktam, de vissza se pörgetem soha.
8. Juliet: Szeretem nagyon. Már az album első végighallgatásakor azok között a számok között volt, amik megmaradtak bennem, nagyobb nyomot hagytak, mint a többi. Szerintem a legmusicalesebb az egész albumon. Teli van változatossággal, tetszetős dallamokkal. Én azt se bánom, hogy hosszú, szívesen végighallgatom bármikor.
9. No Dream Can Heal a Broken Heart: Na, ez egy nagy közös pont tramittal. :) Abszolút odáig vagyok ezért a számért. Benne van a top3-ban, és hogy csak 3., az nem az "ő" hibája, csak a másik 2 még ennél is jobb. Nagyszerű benne Tony is és a csaj is. Kerek egész, fantasztikus dallamokkal, le a kalappal. Én ezzel vagyok úgy, hogy "kár, hogy vége, bírnám még hallgatni".
10. As if the World Wasn't Ending: Szintén a szép, jó, tetszik, de semmi extra-kategória.
11. The Truth is Out There: megint egy olyan, amit, ha meghallok, meg kell néznem a címét, mert nem ismerem fel. (Jó, a refrénnél már nyilván igen.) Néha át is ugrom.
12. Everything...: Nekem ez a verzió is bejön. Ahogy tökéletes bevezető, ugyanúgy jó levezetőnek is, szerintem. Olyan jóleső.
13. In the Dark: Azt hiszem, ezt már eléggé kifejtettem korábban. :) Amióta belinkeltem fb-on, azóta egyértelműen ezt a számot hallgattam meg legtöbbször. Minden egyes hangját imádom. Ja, igen, lecseréltem a csengőhangomat is erre, pedig egy teljes éve a Shamandalie volt. (!)
+
14. Nothing More: Na, ez nem könnyű, mivel most hallgatom másodszor. Később szereztem meg, mint a komplett albumot; amikor meglett meghallgattam, de nem gyakorolt rám különösebb hatást - most sem. Szerintem nagyon elüt az albumtól, de lehet, csak én érzem így. Önmagában amúgy nem rossz.
15. In My Eyes You're a Giant: Ezt most kétszer is meghallgattam, hogy tudjak róla írni. A Nothing More-hoz passzol, az albumtól szerintem ez is elüt. Erőteljesen uniás. A 2 bónuszszám közül viszont ez a jobb. Talán ha meghallgatnám még párszor és jobban belemerülnék, tudnék róla értelmeset is írni. A címe viszont nagyon tetszik. :)
Na, ennyi. Sok újat nem tudtam írni, de legalább reagáltam. :)
|
| Előzmény |
Új hozzászólás | Válasz | Levél
| Vissza
|
|
Aunt George
|
| 10 | Finn zenék, és filmzenék - 2009.10.21. 19:35:31 |
Nekem is terveim közt szerepel a nov. 17, bár jegyet még én se vettem. De hát elfogyni tényleg nem fognak :) A november 4-iki Carmentis koncertre sok szeretettel várunk minden volt, jelenlegi és leendő rajongót. Habár a felállás módosulásával némiképp módosul a stílus is (aki katarzis élményt nyújtó Epicát akar hallani, azt ki kell ábrándítsam, nem vagyok Simone :D), és ezúttal kissé arra is rámegyünk, hogy buli élményt nyújtsunk, de természetesen 1-2 klasszikus darab bent maradt a repertoárban.
AG
|
| Előzmény |
Új hozzászólás | Válasz | Levél
| Vissza
|
|
Ildi
|
| 9 | Finn zenék, és filmzenék - 2009.10.21. 8:20:37 |
Természetesen én is megyek. (Bár jegyet venni még nem volt időm, de gondolom, még nem fogytak el.)
Sőt, a nov. 4-ei Carmentis-koncert is mindenképp tervben van.
|
|
Új hozzászólás | Válasz | Levél
| Vissza
|
|
|
|
|
|
|
|
tramit
|
| 5 | Finn zenék, és filmzenék - 2009.10.15. 23:23:48 |
Na, tramit egy szép napon úgy döntött, nekiáll és véleményezi a Déjzofgréjzt.
Ildi, a musical szó találó, sokadszorra meghallgatva tényleg eléggé olyan, konceptalbumnak is simán el tudnám képzelni, néha kissé olyan érzésem van, mintha Tobias Sammet Avantasia-jának egy újabb darabját hallgatnám.
Mindazonáltal Sonata, és erre nem csak Tony hangja emlékeztet, a legújítóbb, legelborultabb számokban is érzem a hamisítatlan stílust, ami újra arra késztet, hogy rongyosra hallgassam ezt a szerzeményt is. Stílusilag bevált az "Unia folytatása is, de a régire is hajazó" ígéret, bár én kissé kontrasztosnak éreztem a "Sonata-iskolapéldány" Flag in the Groundot és a csapongó, eklektikus, nehezen emészthető Juliet-et egy albumon... számomra ez a két szám volt stílusilag a két véglet. Kicsit mintha "kecske is, káposzta is" lett volna az elv a dalok írása során. A nőcit viszont örömmel fogadtam, nagyon tetszik a hangja, újításként nem vállal pofátlanul nagy szerepet, nem töri meg a stílust. Legalábbis számomra nem.
Dalonként
Everything Fades to Gray: Erre annyit, hogy általában nem szeretem az instrumentális Sonata-darabokat, az intrókat meg pláne nem, de ennek a zongora-dallamnak nem lehet ellenállni... remek lesz, amikor végre felcsendül novemberben a PeCsában, miközben Tonyék diszkréten felballagnak a még szinte teljesen sötét színpadra...:)
Deathaura: Bele a levesbe. Banya, falu, láv (merridzs nélkül bár ahogy vesszük), titkok, akció és románc és természetfeletti, ehhez a megfelelő zene, talán a legmusicalesebb az egész albumról. Ez nem is Unia, ez valami harmadik stílus, Tony új agyszüleménye... "Kösd fel a gatyád, ha végig akarod hallgatni ezt az albumot!"-üzeni. Valószínűleg megfelelő mennyiségű hallgatás után nagyon fog tetszeni ez a szám is, viszont el tudom képzelni az ortodox Sonata-rajongók milyen szívgörcsöt kaphattak, mikor rögtön első "rendes" számként ezt kapták a nyakukba...
The Last Amazing Grays: Az ilyen szívgörcs közeli állapotban fetrengő rajongókat kissé megnyugtatni hivatott talán a Last Amazing Grays, mely, már sokkal inkább a régi vonalhoz tartozik, bár szerintem ahhoz kissé langyos, Sonatához képest kevés benne a dinamika. De Deathaura után kifejezetten kellemes, szívesen ideléptetek az empéhármasomon, a farkasos szöveg meg szinte megható, szinte látom a kivénhedt csodálatos szürkéket galoppozni erdőn-mezőn át...
Flag in the Ground: A rockertelepes tanyát vert az újvilágban! Számomra fura az ilyen koncepció, de maga a dal simán elfért volna a Reckoning Night-on is, ha nem hajazna bizonyos mértékben a My Selene-re. Remek volt ezt először kiadni és nagyon tetszik a klipje is, csak azért nem szoktam megnézni, mert minden egyes alkalommal, mintha kötelező lenne, elsírom magam rajta.:P De mint előre kiadott számot, bizony ezt is már épp elégszer hallgattam meg ahhoz, hogy most már gyakran átugrom, mert már kívülről tudom.:P Viszont kollégiumban előszeretettel üvöltetem és kezdek el ugrálni meg csápolni, mikor jön, hogy "I stuck my flag in the ground..."
Breathing: A mozgalmas tömegjelenet után a színház elsötétedik, csak egy kék fénycsík világítja meg a főszereplőt, aki egy érzelmes lassú számban tárja fel a lelki világát. Nekem ez a vízió jön be a Breathing-nél, és ez nem baj, pont jól jön ide egy lassú szám, a maga nemében jó, szintén nem Unia de nem is a régi vonal, egy Replicához vagy Tallulah-hoz viszont nem hasonlítható, inkább az Under your Tree-re hajaz, jelenleg annyira nem s tudom átérezni a hangulatát, lehet, hogy csak épp nem passzol az életem jelenlegi stádiumához.
Zeroes: Először nem kicsit lepődtem meg a Zeroes-tól, de valójában számítottam ilyesmi számokra, és második-harmadik hallgatásra már kifejezetten kedveltem. Erre azt mondom, hogy Uniás, bár nem teljesen, van pl. benne refrén, de úgy... nagyjából. Valami hiányzik belőle, hogy igazán átérezzem, egyelőre nem tudnám megmondani, hogy mi, így is szeretem ezt a számot. Bár valószínűleg a szöveg bekerülhet a Top10 Legelborultabb Sonata-szövegek listába.
The Dead Skin: Ez sem volt szerelem első hallásra, de harmadikra már abszolút. Jelenleg az egyik legnagyobb kedvencem, bár jellemző rám, hogy eleinte a fülbemászó dallamos számokat hallgatom agyon. Megfelelően új is és régi is, és imádom benne a dallamváltásokat. Napi 5-6-szor lemegy a lejátszómban. Bármilyen hosszú, mindig amikor a végére érek, azt kívánom, bárcsak tartana még. És remek a szövege!
Juliet: Ezt még mindig emésztenem kell. Szerintem ez is Uniás, tökéletes összevisszaság és furának tartom az ötletet is Tonytól. Egy továbbfújt My Dream's but a Drop of Fuel for a Nightmare-nek hat, kis bátorsággal, de én azt a számot idővel kifejezetten megkedveltem, ezzel még küzdök. Azt kell mondanom, hogy nagyon idegen és ez esetben zavar is, hogy ilyen hosszú.
No Dream Can Heal a Broken Heart: Ez volt a szerelem második hallásra. Jelenleg úgy vagyok vele, hogy a Dead Skin egy hajszálnyival felülmúlja, de ez is sűrűn látogatja a dobhártyámat és nem tudom megunni! Kb. azt tudom mondani rá, amit az előbb említettre, bár ez talán kicsit populárisabb, kevésbé "tökös". A nőcit meg imádom benne, szerintem veszett jó ötlet volt!
As If the World Wasn't Ending: Hát, ez nekem kicsit lapos. Jelenleg csak akkor hallgatom meg, amikor úgy döntök, hogy végighallgatom az egész albumot. Azt hittem, ennek valami "zöld" szövege van, tekintve, hogy Tony nem kevés ideje figyelmeztet minket arra, hogy megdöglünk ha így folytatjuk, de nem, most nem ez a téma. Valójában sajnálom. Így nem is igazán tudom, mit akar mondani vele.
The Truth is Out There: Ez a szám igazából jó, de nekem még nem érett be. A Deathaurával együtt úgy érzem, hogy tudnám majd ezt nagyon élvezni, csak kell ehhez sok hallgatás. Valójában az zavar, hogy néhány dal egyből magával ragad de félek, hogy túl hamar megunom, mások meg "elszürkülnek" mellettük, sőt néhányat jelenleg nem tudok elképzelni, hogy valaha csak annyira is fogok szeretni, mint az Unia dalait. Az egységes volt, mikor "beértek" a számok, iszonyatosan élveztem, itt viszont olyan különböző jellegűek, hogy nem is tudok mit csinálni az albummal, mint egységgel.
Everything Fades to Gray (Full Verion): Miért? Jó, keret meg minden, de nekem a "csonka" verzió azt kell mondjam, jobban tetszik. Nem közelíti meg a Good Enough... megható, kissé meditatív állapotát, és én speciel nem örülök neki, hogy így agyonnyomja a végén az a bombaszt kórusos izé.
In the Dark: Ez volt a szerelem első hallásra, valójában akkor hallgattam meg először, amikor Ildi felrakta Facebook-ra és azt hittem elolvadok ott helyben mint holmi karamellfagyi... Lehet, hogy szörnyeteg elfogult vagyok, de ezt a dalt akármelyik albumon el tudom képzelni, az egyik csúcspontjaként, bár talán az is hozzátesz a bájához, hogy ilyen szerényen meghúzódik bonustrack-ként. Rémségesen imádom, el se tudom mondani, hú nagyon....:D
Nah, imigyen szóla Zarathustra tramit. Lehet ellenvetni, csípnirúgniharapni, jelenlegi helyzet szerint így áll a viszonyom a fent említett zenekompozícióval. Nem csalódtam, tetszik az album, rengeteg örömömet lelem benne, és készülök a novemberre.:)
|
|
Új hozzászólás | Válasz | Levél
| Vissza
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Lapozó:
1
|
|
|
